Mit várhatunk a mellkasröntgentől tüdőgyulladás

634
HOZZÁSZÓLÁS:

A címben feltett kérdésre válaszolva: A diagnózis megerősítését – A javulás követését – A szövődmény felismerését!

Mindháromban segít a tüdő röntgenképi megjelenítése »» 

»» A mellkas-röntgenvizsgálattól kezdetben a diagnózis megerősítését várjuk.

Meg kell jegyezni, hogy néha, főleg idősebb, hamar kiszáradó betegek esetében a mellkasröntgen 1-2 napig negatív lehet, majd a kiszáradás mérséklődésével vagy megszűnésével együtt már megjelennek a röntgenképen a tüdőgyulladásra utaló jelek.

»» A mellkasröntgen segíthet a betegség kiterjedésének a megítélésében, az egyik tüdőre korlátozódó vagy mindkét tüdőt érintő, esetleg beolvadást mutató elváltozás kimutatásával.

Ezen kívül az egyéb betegségektől való elkülönítésben is fontos lehet.

»» Előfordul, hogy néhány nap után megismételjük a mellkas-röntgenvizsgálatot, hogy a kedvező irányban bekövetkező minimális változás alátámassza a klinikai javulást, vagy azért, hogy időben észleljük a betegség rosszabbodását.

Ez utóbbi esetben az antibiotikum-kezelés módosítására kényszerülünk.

»» A mellkasröntgen fényt deríthet a tüdőgyulladás szövődményeire is. Ilyen szövődmény lehet a beolvadás a tályogosodás.

A mellkasröntgen sajátos képet mutat, a beteg megnőtt mennyiségű, bűzös, gennyes köpete is utalhat tályogképződésre.

Tudja mikor beszélhetünk súlyos tüdőgyulladásról? >>>

loading...
634
HOZZÁSZÓLÁS:
loading...

Hozzászólások |

Összesen eddig
0

És te mit gondolsz erről?
Neked mi a véleményed a témáról?

Szólj hozzá

| Mondd el a véleményed

Az email címet nem tesszük közzé. A kötelező mezőket * karakterrel jelöljük.

 

<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Válogatott készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
<strong>Válogatott</strong> készítmények a gyomor + a bélrendszer problémái esetén!
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Login



Elfelejtette jelszavát?
Regisztráció! [ bezár ]
Miért jó ha regisztrál?

Első kézből értesülhet új terápiákról gyógymódokról!

Első kézből értesülhet akciós vásárlási ajánlatokról!

Felhasználó létrehozása!



Már regisztrált? Jelentkezzen be! [ bezár ]

Elfelejtette jelszavát?


[ bezár ]